Fókusz, hatékonyság és együttműködés. Segítsük akusztikával a legfontosabb munkahelyi funkciókat.
Az irodák elsődleges funkciója, egy olyan környezetet teremteni, ahol a munkavállalók találkoznak, együtt dolgoznak, ugyanakkor fókuszáltan tudják végezni a feladataikat. A kollégák beszélgetése és a hangos irodai berendezések mellett, az utcai zaj vagy a szomszédból áthallatszó hangok is figyelemelterelő hangforrásnak minősülnek.
Bizonyított, hogy a zajos munkahelyi környezet csökkentheti a termelékenységet, az ott dolgozók jóllétét és elégedettségét. Egy 69 országban, 350.000 munkavállaló részvételével végzett kutatás kimutatta, hogy a dolgozók 75%-a szerint a zajszint egy fontos minőségi jellemzője a hatékony irodának. Ugyanakkor, a megkérdezettek csupán 30%-a volt elégedett a saját munkahelye zajszintjével.
Fontos tudni azonban, hogy egy akusztikailag jól megtervezett munkahely jelentős változásokat hozhat az ott dolgozók életében. Egy másik kutatás eredménye szerint, az akusztika megváltoztatásával a munkavállalók 75%-a nagyobb termelékenységről számolt be, míg 57%-uk tapasztalta a motivációs szintjének emelkedését, 49%-uk pedig boldogabbnak vallotta magát a munkahelyén.
Így tervezzünk akusztikát az irodában
- Ha lehetséges, az építészeti tervezés korai szakaszában gondoljunk a pufferzónák kialakítására az alacsony zajszintet igénylő koncentrációs zónák és a hangosabb munkaterületek között.
- Csökkentsük a visszaverődést a folyosókon és a közlekedő területeken.
- Használjunk puha, hangelnyelő felületeket, mint például szőnyegek, kárpitok, függönyök, parafatáblák vagy falipanelek.
- Az íróasztalokat soros elrendezés helyett, egymásra merőlegesen helyezzük el.
- Hangszigetelt ajtókat és ablakokat használjunk, valamint a zajos irodai berendezéseket is szigeteljük le.
- Cseréljük le a hangos világítótesteket.
- A székek és asztalok lábai alá tegyünk puha zajcsillapítót.
- A zajosabb közösségi terekben használjunk hangelnyelő, míg az előadótermekben hangvisszaverő akusztikus mennyezeti- és falipaneleket.
Tedd és ne tedd – akusztikai kisokos >>
Forrás: BAUX